kozadattar.hu


Magyarország.hu - Kormányzati portál










www.aldozatsegites.hu
Zöldfa úti komplex-telep program
www.resource-ce.eu


Hirdetési feltételek
Lelkisegély szolgálat 25 éves kortól
Lelkisegély szolgálat 45 éven felülieknek
TÁJÉKOZTATÓ az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről
www.allamkincstar.gov.hu
www.gvh.hu
www.nedoljonbe.hu

Híres emberek

Dr. Csengődy Lajos

/1894-1955/
A salgótarjáni evangélikus egyház jeles személyisége a Bács-Bodrog megyei Szabadkán született 1894. június 1-jén, iparos család gyermekeként. A középiskolát szülővárosában végezte el 1913-ban, majd a pozsonyi Evangélikus Theologiai Akadémián tanult 1913-1917 között. 1917-ben szentelték lelkésszé, s a budapesti Deák téri evangélikus egyház segédlelkésze lett. 1920-1924 között püspöki másodlelkész. A Pázmány Péter tudományegyetemen filozófiát tanult, 1922-ben doktorált. 1924-ben a Csákvári evangélikus gyülekezet vezető lelkészévé választották.
Salgótarjáni működése alatt az egyházi egyesületek létrehozásával megszervezte a szórványgondozást. Zagyvapálfalva 1927-ben, Somoskőújfalu 1943-ban fiókegyház lett. A templomot, az egyházi épületeket felújítatta. 1936-ban új kultúrházat építtetett. Aktív gyülekezeti életet alakított ki, megújította 1919-ben a Nőegyletet, 1920-ban a Luther Szövetséget. 1925-ben megalakította az Evangélikus Leányegyletet. Családi estélyek, karácsonyi vásárok, vallásos teadélutánok létrehozása jellemzi társadalmi aktivitását. 1928-ban újjáalakította az Ifjúsági Önképzőkört. Közreműködött 1939-ben a zagyvapálfalvai templom létrehozásában. Az Állami Iskolák Gondnokságának elnökeként az ifjúság nevelésnek jobbításán tevékenykedett. Jelentős a vallásfilozófiai irodalmi munkássága.
Dr. Csengődy Lajos tagja volt a városi képviselő testületnek, elnöke a nógrádi lelkészegyesületnek. 1939-ben alesperesnek, 1940-ben tanügyi esperesnek, 1942-ben főesperesnek választották és ellátta az egyházkerületek főjegyzői feladatát is. 1946-tól püspökhelyettesként szolgált. 1954-ben nyugdíjazták, 1955-ben hunyt el Budapesten.


Dr. Dornyay Béla

/1887-1965/
A Zala megyei Keszthelyen született 1887. március 25-én. Gimnáziumi tanulmányait Tatán, Vácon és Keszthelyen végzete a piaristák nevelése alatt. Keszthelyen érettségizett 1905-ben, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult. 1909-ben a rózsahegyi gimnáziumba került, 1910-ben kapta meg tanári oklevelét. Tanári munkája mellett tudományos kutatással kezdett foglalkozni, alapítója volt a vármegyei múzeumnak. 1913-ban doktorált. 1918-ban Magyaróváron tanárként és múzeumszervezőként tevékenykedett. 1921-ben kilépett a piarista rendből és különböző intézetekben dolgozott.
Az alakuló salgótarjáni magángimnáziumhoz 1923-ban pályázat útján került és 17 éven keresztül élte egy tudós gimnáziumi tanár életét. Több tudományág is érdekelte, így pl. a régészet, a történelem, a geológia, a néprajz, a botanika, a művészettörténet, de önmagát csak "honismertetőnek" nevezte. Folyamatosan jelentette meg szakfolyóiratokban, a helyi lapban cikkeit a város múltjából. 1933-tól indította útjára Salgótarjáni Könyvek című sorozatát 1944-ig. A város helytörténeti irodalmát Dornyay Béla 67 tanulmánnyal gazdagította. Három múzeumot alapított, hétnek volt munkatársa. Kezdeményezője volt a salgótarjáni városi múzeum alapításának. Tevékenyen vett részt 1935-ben a Salgói Menedékház létrehozásában.
A keszthelyi Balaton Múzeumból ment nyugdíjba 1948-ban. Törtetlen munkakedvvel folytatta szülőföldje kutatását, munkás éveinek termése a több mint 400 cikk, tanulmány. 1965. április 5-én hunyt el Budapesten. A keszthelyi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. 1970-ben a Bakonyi Panteonban örökítették meg emlékét, Salgótarjánban 1997-ben iskola vette fel nevét és leplezték le a domborművét.


Dr. Förster Kálmán

/1885-1971/
A Szepes megyei Szepesolasziban született értelmiségi családban. A polgári eszmék, a magyarságtudat és az európai kultúra ápolása, értékeinek megőrzése és továbbadása a család mindennapi életében tetten érhető volt. A gimnáziumot Szepesolasziban, Iglón, Lőcsén, Kassán, Eperjesen folytatta, a budapesti egyetemet 1909-ben fejezte be. 1910-ben Poprád polgármestere lett. Az 1918-ban létrejött szlovák államalakulatra nem esküdött föl, ezért el kellett hagynia szülőföldjét. 1919-ben Újpest helyettes polgármestere, majd megbízzák Salgótarján várossá válásának az előkészítésével. Megpályázta az új városi polgármesteri állását, amelyet 1922-1943 között töltött be.
Förster Kálmán feladatának tekintette a különállás, a megosztottság csökkentését. Szívén viselte a helyi származású tehetséges fiatalok sorsát, ezért 1924-ben alapítványt hozott létre számukra. Támogatta a helyi művészeti, irodalmi és történetírói tevékenységeket. Ismert sportbarát volt.
Tevékenysége nyomán Salgótarján a tervszerű útépítési és városrendezési tervek következtében külsőségeiben is városi rangra emelkedett. Kormányfőtanácsosi kitüntetése mellé a város díszpolgári címét is megkapta. 1943-ban nyugalomba vonult. 1945 után nyugdíját megvonták, Pécsre költözött, az evangélikus egyház Baldauf szeretetotthonában élt. 1971. szeptember 24-én hunyt el, Zircen temették el. 1995. decemberében Salgótarján város posztumusz Pro Urbe kitüntetésben részesítette.


Kovács Nándor

/1841-1905/
A Gömör megyei Rozsnyón született 1841. május 15-én kisiparos családban. A hazaszeretet meghatározó élményét a családból hozta magával. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A papneveldét is Rozsnyón kezdte el, majd harmadéves növendékként Bécsbe került, ahol a tanulmányait befejezte. 1864-ben szentelték pappá. Pályáját a püspöki irodán kezdte, majd Rimaszombaton lett tanítókáplán. Ezt követően Dereskén önálló parókiát vezető plébános. Tevékenyen vett részt az egyházkerület munkájában, 1881-ben a mátrai egyházkerület jegyzőjévé választották. 1894-től a kerület alesperese lett, majd Markovics Márton apátplébános halála után a salgótarjáni plébánia vezetésével bízták meg 1895-ben.
Kovács Nándor az egyháza rendjének, életének védelmezője, az összefogást tekintette legfontosabb célkitűzésének. 1898-ban kereszteskomlói címzetes préposti címet s ugyanakkor királyi kitüntetést is kapott. Ezzel ismerték el azt a munkáját, amit Salgótarjánba kerülésével indított el: felújíttatta a plébániát és a templomot. Szorgalmazta a nyugdíja papok, tanítók életkörülményeinek javítását. Mint megyei és községi bizottsági tag részese volt a közélet fejlődésének. A kiváló egyházi személy, a népszerű szónok, a köztiszteletben álló egyéniség népszerű alakja volt Salgótarjánnak. 1905. február 3-án hunyt el. Salgótarjánban a régi temetőben helyezték örök nyugalomra.


Róth Flóris

/1865-1955/
A Torontál megyei Nagykikindán /Kikinda/ született 1865. január 27-én, a tizenegy gyerekes kocsigyártó iparosmester családjában. Iskolai tanulmányait Temesváron és Selmecbányán végzete. 1890-ben fejezte be tanulmányait az akadémián, 1894-ben jeles eredménnyel diplomázott. Gyakorlati pályafutását a vihnyei Kachelmann gépgyárban kezdte meg. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. kötelékébe 1891-ben lépett. Bányamérnöki munkáját Salgótarjánban kezdte el az inászói kerületben, majd Petrozsénybe helyezték főmérnöknek, később igazgatóhelyettesnek. 1899-1902 között a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. budapesti igazgatóságán dolgozott. Azt követően a bányászati SKB Rt. központi igazgatóságának bányafelügyelője s központi bányaigazgatója lett.
Dr Chorin Ferenc társulati elnök 1907-ben a petrozsényi szénbányák igazgatójának nevezte ki s ezt az állást 1911-ig töltötte be. Életének újabb szakasza 1918-ban kezdődött el, amikor Salgótarjánba helyezték a bányavállalat igazgatójának. Húsz éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott a vállalat irányítójaként. Munkatársaival úttörő munkát végzett a bányavállalat korszerűsítése terén. 1923-ban bányaügyi főtanácsossá nevezték ki és beválasztották az igazgatóság tagjai közé. 1894-től tagja az OMBKE-nek, 1934-1940 között elnöke.
Róth Flóris nemcsak a bányászat, hanem Salgótarján várossá fejlesztésében is fontos szerepet töltött be. Érdemeiért 1936-ban a város díszpolgárává választották. 1955. március 17-én hunyt el Mezőberényben.


Szilárdy Ödön

/1832-1912/
A Gömör megyei Sajó-Lenkén /Lenka/ született 1832. augusztus 2-án tehetős, birtokos családban. Őse, Mumhardt János 1627-ben kapott nemesi rangot.
Középiskoláit Lőcsén, Körmöcbányán és Kassán végzete, a jogot Egerben tanulta. 1849-ben részt vett a szabadságharcban, majd büntetésül az osztrák hadseregbe sorozták be. 1851-től gömöri birtokán gazdálkodott.
A konzervatív gondolkodású, de kiváló gazdálkodásról nevezetes "salgótarjáni nábob", Jankovich Antal örököse, Jankovich Erszébet /1835-1871/ férjeként kapcsolódott be a szénbányászatba. A megyei és községi jelességek szívesen látott vendégei voltak házának, itt vitatták meg a fontos, megyét érintő kérdéseket.
Szilárdy Ödön, a konzervatív beállítottságú földbirtokosi mentalitás képviselője. Ennek ellenére támogatója volt a meginduló szénbányászatnak, részvényese lett a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatnak. Vasútépítési tervekkel is foglalkozott. Birtokán intenzív gazdálkodást folytatott.
Az egyik legkarakterisztikusabb vezető embere volt Salgótarjánnak. Közéleti munkássága széleskörű: tagja a megyebizottságnak, a Balassagyarmati Takarék és Hitelintézet, a Salgótarjáni Takarékpénztár valamint a Salgótarjáni Villamossági Rt. elnöke, a községi képviselőtestület tagja.
Szilárdy Ödön m.kir. udvari tanácsos rövid betegség után, 1912. október 13-án hunyt el Salgótarjánban. A sajólenkei családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.




Kövess minket Facebook-on




Online Ügyeletfigyelő Rendszer
Tourinform Iroda Salgótarján






Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.
Tarjáni Gyermektábor
Bányászati Kiállítóhely Salgótarján
Zenthe Ferenc Színház


SINIA Bútorgyártó Kft.
Salgó Raktártechnika Kft.


Salgótarján Kártya